hírek egy helyen

hírek papokról

hírek papokról

Elítélték az egyik legismertebb francia bíborost, mert fedezte a pedofilokat

2019. március 07. - papokmármegint

Bűnösnek találta és hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte csütörtökön egy francia bíróság az ország egyik legbefolyásosabb és legismertebb katolikus vezetőjét, Philippe Barbarin bíborost, lyoni érseket, akit azzal vádoltak meg egy pedofil pap áldozatai, hogy bár tudomása volt a molesztálásokról, de ezt nem jelentette a hatóságoknak.

Brigitte Verney bíró az ítélethirdetéskor közölte: a 68 éves érsekre amiatt szabták ki a büntetést, mert a 2014 júliusa és 2015 júniusa közötti időszakban nem értesítette a hatóságokat a tudomására jutott szexuális visszaélési ügyekről.

A lyoni érseken kívül a bíróság még további öt egyházi vezető ellen folytatott eljárást, amelyet egy 2016-ban szexuális visszaéléssel meggyanúsított pap, Bernard Preynat tíz áldozata kezdeményezett.

A Barbarin egyházmegyéjébe tartozó meggyanúsított pap csaknem húsz éven át vezetett egy cserkészszövetséget. 2016. január 27-én kezdődött ellene eljárás, miután beismerte, hogy 1986 és 1991 között szexuálisan molesztálta a rá bízott gyerekeket. Ügyvédje szerint Preynat közölte a bíróval, hogy "az egyházi hatóságok 1991 óta ismerték a tényeket", ennek ellenére 2015-ös nyugdíjazásáig gyakorolhatta a papi hivatását.

Barbarin már a harmadik francia érsek, akit hasonló vádakkal ítélt el bíróság. 2001-ben a dél-franciaországi Bayeux püspökét, Pierre Picant három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, 2018-ban pedig Orléans volt püspöke, André Fort nyolc év felfüggesztett börtönbüntetést kapott

INDEX / MTI

Pedofíliában bűnös a Vatikán kincstárnoka

Pedofília vádjában bűnösnek találta az ausztrál bíróság George Pell bíborost – írta a BBC. A 77 éves férfi a Vatikán kincstárnoka volt, ő a legmagasabb egyházi méltóság, akinél bizonyított a szexuális bűncselekmény. Az ítéletet valójában már decemberben meghozta a bíróság, de csak most hozták nyilvánosságra. Az ítélet alapján a büntetési tétel szerdán lesz ismert.

Pell ellen 2017-ben emeltek vádat, tavaly májusban kellett bíróság elé állnia, bár a vádak nem először merülnek fel ellene: 2002-ben egyszer már felmentették. Ezúttal nem az 1961-es vádat újították fel. A vád szerint, amelyet a bíróság megalapozottnak talált, Pell 1996-ban követte el a bűncselekményt két, 16 évesnél fiatalabb fiún. A férfi ekkor Melbourne érseke volt.

A bíróság csak az egyik áldozatot tudta meghallgatni, a másik fiatalon meghalt. Eszerint Pell megzsarolta őket azzal, hogy bajba kerülhetnek, amiért alkoholt fogyasztottak, az ügy eltussolásáért cserébe hajtotta végre az aktust.

Az ausztrál katolikus püspöki kar nyilatkozatot adott ki, amely szerint sokkolta őket az ítélet. Pell mindig kiállt ártatlansága mellett, és így tesz jelenleg is – írták a bíborosról, utalva arra, hogy az eljárás végét meg kell várni: Pell fellebbezett az ítélet ellen.

A vádak elleni védekezés miatt a bíboros 2017-ben elhagyta a Vatikánt, ahol a kincstárnoki tisztet töltötte be 2014 óta, azzal a feladattal, hogy megtisztítsa az egyház nevét a kétes pénzügyektől. Az ügy kellemetlen az egyházon belüli pedofília bűneinek feltárását fontosnak tartó I. Ferenc pápának is, miután ő nevezte ki a magas pozícióba a közeli tanácsadójának tartott bíborost.

Pell a nyilvánosság előtt kifejezetten konzervatív vonalat képviselt az egyházon belül, kiállt az egyházi cölibátus mellett, ellenezte az abortuszt és a védekezés bármiféle módját.

INDEX / BBC

Megsemmisítették a zaklató papokról készült aktákat egy bíboros szerint

Megsemmisítették azokat az aktákat, amelyek a gyerekeket molesztáló katolikus papok ügyeiről készültek - ezt mondta a Vatikánban a témáról tartott rendkívüli konferencián Reinhard Marx bíboros, München-Freising egyházmegye érseke

Gyakorlatilag megtiporták az áldozatok jogait

- mondta a BBC beszámolója szerint az egybegyűlteknek a német bíboros, aki tagja Ferenc pápa kilenc tagú tanácsadói testületének. Szerinte azzal, hogy megsemmisültek a vádakról készült akták, ha születtek egyáltalán, az egyház szándékosan nem tartotta be a saját szabályait. "Az elkövetők helyett az áldozatok bűnhődtek és lettek hallgatásra kényszerítve".

Marx azt mondta az egybegyűlteknek, hogy a katolikus egyháznak nyíltabban kell kezelnie a zaklatási vádakat, mert "nem az átláthatóság árt az egyháznak, hanem a zaklatási ügyek, a titkolózás és az ügyek eltusolása."

A bíboros pénteken az áldozatokat képviselő Ending Clergy Abuse nevű  szervezet képviselőivel találkozott, miközben a Vatikán előtt több száz áldozat tüntetett azért, hogy az egyház vezessen be zéró toleranciát a szexuális zaklatással szemben. 

A pápa által összehívott, kifejezetten a katolikus klérust érintő zaklatási ügyekről szóló négy napos találkozón 190 püspök vett részt a világ minden tájáról. 

INDEX

Szexuális visszaélései miatt kitaszították a papi rendből a volt washingtoni érseket

Szexuális visszaélései miatt egy vatikáni fegyelmi bizottság kitaszította a papi rendből Theodore McCarrick volt washingtoni érseket, az amerikai katolikus egyház egyik valamikor legbefolyásosabb vezetőjét, írja az MTI a Szentszék közlése alapján.

A bizottság szerint bebizonyosodott, hogy McCarrick szexuális kapcsolatot kezdeményezett több kis- és több felnőtt korúval.

A 88 éves McCarrick érsekkel szemben 2017-ben emeltek vádat a hetvenes években elkövetett szexuális visszaélései miatt. Ferenc pápa tavaly július 28-án a papi szolgálat alól is felmentett McCarrick érseket megfosztotta bíborosi címétől.

A 18 hónapon keresztül folytatott vizsgálat feltárta, hogy legalább 300 pap követett el visszaéléseket, az áldozatok száma meghaladja az ezret. A legutóbbi visszaéléseket 2010-ben követték el, a legrégebbiek pedig nem kevesebb mint hetven évvel ezelőtt történtek.

INDEX / MTI

A pápa elismerte, hogy legalább egy esetben szexrabszolgaként tartottak apácákat papok

A BBC szerint ez az első alkalom, hogy a pápa elismerte az apácák szexuális zaklatását. Mint mondta, az egyház rendezni igyekszik az ügyet, de ez "még folyamatban van".

A pápa történelmi jelentőségű közel-keleti körútján nyilatkozott az apácák ellen a papok által elkövetett bűnökről. Beismerte, hogy papok és püspökök zaklatták az apácákat, de azt is hozzátette, hogy az egyház tud a történtekről és "dolgozik az ügyön". Ekkor említette meg azt is, hogy az egyik rendet azért kellett feloszlatni a XVI. Benedek pápának, mert még az alapítója is szexrabszolgaságra kényszerítette a belépőket.

A Vatikán szóvivője, Alessandro Gisotti később a CBS kérdésére csak annyit árult el, hogy egy franciaországi rendre utalt a pápa.

Ferenc pápa szerint az apácák zaklatása jelenidejű probléma, bár szerinte az elsősorban csak "bizonyos, jellemzően új alapítású" rendekre volt jellemző.

Az egyházon belüli szexuális zaklatások ügyében egy ideje már forrt a botrány. Tavaly novemberben a katolikus apácarendek világszervezete közleményben ítélte el "a hallgatás és titkolózás kultúráját", amely megakadályozza az áldozatokat abban, hogy a nyilvánosság elé álljanak. Pár napja pedig a Vatikán hivatalos női magazinja, a Women Church World is elítélte a zaklatásokat, és még azt is megemlítette, hogy néhány esetben még abortuszra is kötelezték a papoktól teherbe esett apácákat.

444 / BBC

Bántalmazás és gyerekmolesztálás miatt őrizetbe vettek négy katolikus szerzetest Franciaországban

Bántalmazás és gyerekmolesztálás miatt őrizetbe vettek négy katolikus szerzetest az észak-franciaországi Liévinben – közölte a La Voix du Nord francia regionális napilap.

Kedd reggel óta egy 30-as éveiben járó és három, 50-60 év közötti férfit állított elő a Lille-i rendőrség a Riaumonti Gyermekfalunak nevezett vallásos közösségben folytatott nyomozása részeként. A bencés szerzeteseket azzal vádolják, hogy 2000 és 2014 között fizikai és lelki bántalmazást, illetve szexuális visszaélést követtek el.

Egy, az ügyet jól ismerő forrás szerint 2017-ben több egykori diák emelt panaszt az őrizetbe vett papok ellen. A vizsgálat során többször tartottak házkutatást a vallásos közösségnél, de ez volt az első alkalom, hogy valakit őrizetbe is vettek.

A riaumonti közösséget az 1960-as években alapította a katolikus Revet atya. A bentlakásos gyerekfaluban fogyatékosokat és hátrányos szociális helyzetben lévő gyerekeket befogadó iskola és cserkészcsapat is működik.

444 / MTI

Bíróság dönt a pedofilügyeket eltussoló lyoni érsekről

Megkezdődött hétfőn Franciaország egyik legbefolyásosabb és legismertebb katolikus vezetőjének, Philippe Barbarin bíborosnak, lyoni érseknek a pere, akit pedofil papok áldozatai azzal vádolnak, hogy több mint 25 évvel ezelőtt tudomása volt a molesztálásokról, de nem jelentette a hatóságoknak, írja az MTI.

Barbarin elismerte, hogy tudott a molesztálásokról.

Az érsek és öt további egyházi vezető elleni pert egy 2016-ban szexuális visszaéléssel meggyanúsított pap, Bernard Preynat tíz áldozata kezdeményezte.

A meggyanúsított pap csaknem húsz éven át vezetett egy cserkészszövetséget. 2016. január 27-én kezdődött ellene eljárás, miután beismerte, hogy 1986 és 1991 között szexuálisan molesztálta a rá bízott gyerekeket. Ügyvédje szerint Preynat közölte a bíróval, hogy az egyházi hatóságok 1991 óta ismerték a tényeket, ennek ellenére 2015-ös nyugdíjazásáig gyakorolhatta a papi hivatását.

Az áldozatok kiskorúak ellen elkövetett szexuális bántalmazás elleni panasz elmulasztásának gyanújával tettek feljelentést a lyoni egyházkerület több vezetője, köztük Philippe Barbarin bíboros ellen, aki egy interjúban elismerte, hogy 2007-2008 táján értesült a pap viselkedéséről. A bűncselekmény három év szabadságvesztéssel és 45 ezer eurós pénzbírsággal sújtható.

Franciaországban eddig két érseket ítéltek el hasonló esetekben: 2001-ben a dél-franciaországi Bayeux püspökét, Pierre Picant három hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, két hónappal ezelőtt pedig Orléans volt püspöke, André Fort nyolc év felfüggesztett börtönbüntetést kapott. A per szerdáig tart a közép-franciaországi Lyon büntetőbíróságán.

 

Több száz pedofil ügyet hallgathatott el a katolikus egyház Illinoisban

Az Egyesült Államok Illinois államában a katolikus egyház legalább 500 olyan esetet nem jelentett a hatóságoknak, amelyekben felmerült a gyanú, hogy egy egyházi személy kiskorúakat zaklatott, jelentette be az állam ügyészsége.

Lisa Madigan ügyész előzetes jelentése azt tárta fel, hogy az eddig ismertté vált esetek sokszorosát sosem jelentették és nem is vizsgálták ki megfelelően, írja az MTI. Illinois hat egyházkerülete nyilvánosan eddig 185 olyan esetről adott számot, amelyekben hitelt érdemlő az az állítás, hogy egyházi személyek gyerekeket molesztáltak.

Madigan jelentése szerint viszont 500-nál is több olyan eset volt, amelyeket elégtelenül vizsgáltak ki, vagy egyáltalán nem is indult semmilyen belső vizsgálat. "Azzal, hogy úgy döntöttek, hogy nem vizsgálják ki alaposan az ügyeket, a katolikus egyház elmulasztotta teljesíteni erkölcsi kötelességét, hogy a közvélemény, a hívek és az áldozatok számára teljes és pontos képet adjon a papok által elkövetett visszaélésekről" - mondta az ügyész. Az előzetes vizsgálat során is bizonyossá vált, hogy a katolikus egyház nem képes megfelelően kezelni az ilyen ügyeket.

Lisa Madigan jelentésében az áll, hogy az egyház sokszor azzal indokolta a vizsgálat elmaradását, hogy a megvádolt egyházi személy meghalt vagy lemondott hivataláról. Blase Cupich chicagói bíboros közlemény útján fejezte ki az egész egyház mély sajnálatát, amiért nem sikerült megfelelően kezelni ezt az istencsapását, amit a szexuális visszaélések jelentenek.

INDEX

A spanyol katolikus egyház elismerte a szexuális visszaéléseket

Nyíltan elismerte az egyházi személyek által korábban elkövetett szexuális visszaéléseket a spanyol katolikus püspöki konferencia (CEE) hétfőn az MTI szerint.

"Az egyház nyíltan elismeri a különböző természetű visszaéléseket és határozott szándéka azokat felszámolni" - olvasta fel a nyilatkozatot Ricardo Blázquez, a konferencia elnöke a CEE őszi közgyűlésének megnyitóján.

Azt mondta, a visszaéléseket nem szabad elfedni, sem azokra téves választ adni, és köszönetet mondott az áldozatoknak, amiért volt bátorságuk feljelentést tenni. Az állásfoglalás szerint ezzel segítenek az egyháznak, hogy a történtek tudatában legyen és léphessen. "A bűn az egyéni dimenzión túl az egyházat is megsebzi és kárt okoz másoknak."

Ricardo Blázquez nem ejtett szót egyetlen konkrét spanyolországi esetről sem, és részleteket olvasott fel az október végi, vatikáni szinódus zárójelentésének témába vágó részéből, amelyben a püspökök leszögezték, hogy szigorú intézkedésekkel kell elejét venni a papok által elkövetett szexuális visszaéléseknek.

A vatikáni dokumentum szövege szerint nincs az a bűnbánat, ami ellenszerül szolgálna az áldozatok életét végigkísérő szenvedéseknek.

Az El País szerint a püspöki konferencia egyelőre nem készül felülvizsgálni a múltbéli eseteket, ahogy az történt más országokban. Mint írta, Spanyolországban az elmúlt harminc évben legkevesebb 33 ítélet született egyházi személyekkel szemben fiatalkorúakkal szembeni szexuális visszaélés miatt.

Az újság szerint azonban ezekben az ügyekben jellemzően az áldozatok maguk fordultak a hatóságokhoz. A lap közzétette a mallorcai egyházi bíróság egy 2013-as határozatát is, amely megállapította, hogy az egyház "félrenézett", és elfedett fiatalkorúak elleni szexuális visszaéléseket. A spanyol püspöki konferencia október közepén jelentette be: jogi szakértők bevonásával felülvizsgálja cselekvési protokollját, azaz, hogy miként kell eljárni egy-egy gyanús eset észlelésekor.

INDEX

süti beállítások módosítása