Összefoglaló:
Összefoglaló:
Egy szexuális molesztálást elkövető szerzetes története.
https://tldr.444.hu/2019/12/15/antal-atya-tortenete-harminc-ev-hallgatas
Legalább 166 gyerek ellen követtek el szexuális bűncselekményt katolikus papok az amerikai Colorado államban az elmúlt 70 évben, írja a CNN. Egy 263 oldalas dokumentum szerint közel 20 évbe tellett egy darab egyházmegyének elérnie, hogy a papok abbahagyják a gyerekek abuzálását. Egy coloradói ügyvéd szerint ebben közrejátszott az is, hogy évtizedekig nem akart senki törődni vagy tudomást venni a bűncselekményekről.
Volt olyan pap az államban, aki 21 éven keresztül legalább 63 gyereket molesztált. Harold Robert White atya 1960 és 1993 között hat plébánián is dolgozott mielőtt kizárták volna.
White atya egyébként 2006-ban meghalt, de soha semmilyen pszichiátriai vizsgálatot vagy rendőrségi nyomozást sem végeztek miatta.
+ Egy másik cikk:
Három éve eltiltották a papot, aki molesztálta, de az egyház azóta sem kért bocsánatot
forrás: 444.hu
Egy cikk az Indexen:
Egy cikk a "Ne mondd el senkinek" című dokumentumfilmről.
XVI. Benedek expápa nyílt levélben írta meg álláspontját arról, hogy miért van annyi szexuális abúzus az egyházon belül. A 2013-ban visszavonult egyházfő az 1960-as évek szexuális forradalmát hibáztatja, szerinte amiatt alakultak ki homoszexuális "klikkek" az egyházon belül,írja a BBC.
XVI. Benedek a Klerusblatt című német katolikus lap által közölt írásában úgy véli, a pedofília nem volt "akut" a 80-as évek végéig, és "Isten hiánya" okozta a jelenséget. Az egyetlen megoldás erre, hogy engedelmeskedünk és imádjuk urunkat, Jézus Krisztust.
Az 5500 szavas levél három részből áll, az elsőben írta Benedek azt, hogy a 60-as években az addigi szexuális normák teljesen összeomlottak. A következő részben az van, hogy mindez hogyan hatott a papokra, és hozott létre "homoszexuális klikkeket". A harmadik rész szól arról, hogy a megoldás újra Istennek élni.
Katolikus papok könyveket égettek az észak-lengyelországi Koszalin városában, írja a BBC. A papok olyan könyveket égettek el, amelyeket bálványimádónak és szentségtörőnek ítéltek meg, mint például több kötet a Harry Potter-regénysorozatból. Az elégetett könyveket bibliai passzusok idézésével kommentálták.
A Harry Potter-regénysorozat az elmúlt évtizedek egyik legnépszerűbbjei közé tartozik, világszerte több, mint 500 millió példányt adtak el a hétrészes regénysorozatból. Azonban hiába annyira népszerű, egyes keresztények köröket kifejezetten zavar, hogy a történet középpontjában a varázslat és a mágia áll, amelynek a segítségével Harry Potter felveszi a harcot a gonosz Voldemorttal.
Polgári pert indított az Egyesült Államok keleti részén fekvő Nyugat-Virginia amerikai állam a helyi Wheeling-Charleston katolikus egyházmegye ellen, mert gyerekeket veszélyeztetett azzal, hogy tudomása volt arról, hogy pedofilokat alkalmaz, írja az MTI.
A kereset benyújtó nyugat-virginiai államügyészség szerint az egyházmegye tudatában volt annak, hogy az általa működtetett iskolákban alkalmazott papokat és tanárokat korábban szexuális bántalmazással vádolták meg, de nem jelentették sem a szülőknek, sem a hatóságoknak. A beadvány szerint az egyházmegye megvezette az embereket, mert a gyerekek számára biztonságos környezetet reklámozott, miközben eltussolta a gyermekbántalmazók „vétkes magatartását”.
Az egyházmegye tavaly novemberben hitelt érdemlőnek találta azokat a panaszokat, amelyeket tizennyolc papja ellen tettek szexuális bántalmazás miatt. A papok az ötvenes évektől a múlt év közepéig követtek el szexuális bűncselekményeket az egyházmegyén belül. Másik tizenhárom papot pedig más államokban vádoltak meg gyermekek elleni visszaéléssel, mégis munkát adott nekik az egyházmegye. A per célja: kártérítést kérni az áldozatoknak, és Michael J. Bransfield püspök és az egyházmegye felelősségre vonása.
Ferenc pápa korábban elrendelte a tavaly szeptemberben nyugdíjba vonult Bransfield ügyének kivizsgálását. A volt püspököt felnőttek molesztálásával vádolják.
Visszahelyezték a szolgálatba Roberto Cavazzana olasz papot, akit korábban amiatt függesztettek fel, mert orgiákon vett részt - közölte csütörtökön egyházmegyéje. Az észak-olaszországbeli Padova megyei Roberto Cavazzana lelkészről két éve derült ki, hogy egy másik pap által szervezett orgiákon vett részt több mint 10 nővel.
A jelentések szerint a pap egy évet - úgymond - spirituális visszavonulásban töltött, majd Cavazzana bocsánatot kért, és kérte azt is, hogy folytathassa papi hivatását - mondta Claudio Cipolla padovai püspök. Közleményében jelezte, hogy elfogadta a bocsánatkérést, hozzátéve, hogy a pap nem azonnal tér vissza a plébánosi szolgálatba.
Az orgiákat szervező papot kizárták a papi rendből. A férfi egy év felfüggesztett börtönbüntetést kapott egy korábbi szeretőjének megtámadása és megfenyegetése miatt.