hírek egy helyen

hírek papokról

hírek papokról

Pedofíliában bűnös a Vatikán kincstárnoka

2019. február 26. - papokmármegint

Pedofília vádjában bűnösnek találta az ausztrál bíróság George Pell bíborost – írta a BBC. A 77 éves férfi a Vatikán kincstárnoka volt, ő a legmagasabb egyházi méltóság, akinél bizonyított a szexuális bűncselekmény. Az ítéletet valójában már decemberben meghozta a bíróság, de csak most hozták nyilvánosságra. Az ítélet alapján a büntetési tétel szerdán lesz ismert.

Pell ellen 2017-ben emeltek vádat, tavaly májusban kellett bíróság elé állnia, bár a vádak nem először merülnek fel ellene: 2002-ben egyszer már felmentették. Ezúttal nem az 1961-es vádat újították fel. A vád szerint, amelyet a bíróság megalapozottnak talált, Pell 1996-ban követte el a bűncselekményt két, 16 évesnél fiatalabb fiún. A férfi ekkor Melbourne érseke volt.

A bíróság csak az egyik áldozatot tudta meghallgatni, a másik fiatalon meghalt. Eszerint Pell megzsarolta őket azzal, hogy bajba kerülhetnek, amiért alkoholt fogyasztottak, az ügy eltussolásáért cserébe hajtotta végre az aktust.

Az ausztrál katolikus püspöki kar nyilatkozatot adott ki, amely szerint sokkolta őket az ítélet. Pell mindig kiállt ártatlansága mellett, és így tesz jelenleg is – írták a bíborosról, utalva arra, hogy az eljárás végét meg kell várni: Pell fellebbezett az ítélet ellen.

A vádak elleni védekezés miatt a bíboros 2017-ben elhagyta a Vatikánt, ahol a kincstárnoki tisztet töltötte be 2014 óta, azzal a feladattal, hogy megtisztítsa az egyház nevét a kétes pénzügyektől. Az ügy kellemetlen az egyházon belüli pedofília bűneinek feltárását fontosnak tartó I. Ferenc pápának is, miután ő nevezte ki a magas pozícióba a közeli tanácsadójának tartott bíborost.

Pell a nyilvánosság előtt kifejezetten konzervatív vonalat képviselt az egyházon belül, kiállt az egyházi cölibátus mellett, ellenezte az abortuszt és a védekezés bármiféle módját.

INDEX / BBC

A bejegyzés trackback címe:

https://papok.blog.hu/api/trackback/id/tr4214655249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása