Egy kiszivárgott jelentés szerint 1946 és 2014 között több ezer gyereket zaklattak szexuálisan katolikus papok Németországban, a legtöbbjük pedig semmilyen büntetést nem kapott a tettéért – írja a BBC.
BBC
A jelentés az egyház megrendelésére készült, de csak szeptember 25-én került volna nyilvánosságra, és kiderül belőle, hogy 1670 pap követett el szexuális visszaélést a vizsgált időszakban összesen 3677 gyerekkel szemben.
Az is kiderült, hogy az elkövetőknek csupán 38 százaléka kapott bármiféle büntetést a tettéért, ráadásul általában ők is megúszták kisebb elmarasztalással a dolgot. Elég gyakori volt az is, hogy egyszerűen csak áthelyezték őket máshova, ahol aztán még figyelmeztetést sem kaptak a tetteikért.
Az adatok szerint a legtöbb áldozat fiú, több mint a felük pedig 13 éves, vagy fiatalabb volt és minden hatodik esetben sor került nemi erőszakra is. A tanulmányt elkészítő kutatók szerint egyébként az sincs kizárva, hogy ennél is rosszabb a helyzet, ugyanis több olyan dokumentumról is tudnak, amit vagy megsemmisítettek, vagy manipuláltak.
"Tudjuk, mennyire súlyos dolgokat tárt fel ez a jelentés, teljesen meg vagyunk döbbenve és borzasztóan szégyelljük magunkat."– mondta Stephan Ackermann, a Német Katolikus Püspöki Konferencia szóvivője, hozzátéve, hogy eleve azért rendelték meg ezt a tanulmányt, hogy feltárják az egyház sötét oldalát, nemcsak az érintettek miatt, hanem azért is, hogy mindent meg tudjanak tenni, hogy ezek a dolgok soha ne ismétlődhessenek meg.
Ackermann kiemelte, hogy a kiszivárgott tanulmányt az egyház még nem is látta, és a tervek szerint a nyilvánosságra hozatalra már létrehoztak volna segélyvonalakat az érintettek számára.
A Vatikán egyelőre nem válaszolt a jelentésre, de Ferenc pápa ettől az esettől függetlenül már szerdán összehívta a püspököket egy jövő februári megbeszélésre, amelyen a gyerekek védelméről lesz majd szó. Ez nem is meglepő, hiszen nem ez az első ilyen eset a közelmúltban: épp augusztus végén bukott ki egy botrány, mely szerint a Vatikánban szexuális visszaéléseket titkoltak.