hírek egy helyen

hírek papokról

Grúz idióták

2020. április 18. - papokmármegint

A grúz ortodox egyházak rengeteg embert várnak a húsvéti szertartásokra

 

A grúz ortodox egyház vezetői úgy döntöttek, hogy a világjárvány ellenére is megtartják a húsvét alkalmából most vasárnapra tervezett eseményeket Georgiában, ahol eddig a hivatalos adatok szerint mindössze csak 370 fertőzöttet regisztráltak.

Bár az ország egészségügyi hatóságai időben bezárták az iskolákat és korlátozták a kijárást, az ortodox egyház vezetői továbbra sem tesznek eleget annak a kérésnek, hogy a miséket se tartsák meg, annak ellenére sem, hogy a hatóság tiltja, hogy három embernél több legyen egy összejövetelen.

A szakemberek aggódnak a tradíciók betartása miatt is, például mikor a gyülekezet tagjai a szertartások végén felsorakoznak, hogy ugyanazzal a kanállal áldozzanak.Az egyház képviselői pedig korábban azt nyilatkozták a helyi médiának, hogy mivel ők gyógyítják az emberekt, nem ártanak nekik, így nem lehetséges, hogy a vírus templomokban terjedjen.

Az egyházvezető nem kommentálta sem a húsvéti szertartások megtartását, és a vírus terjedése miatti aggodalmakról sem beszélt, a hatóságok azonban arra kérik a híveket, hogy ne menjenek a közösségbe, hanem otthon ünnepeljenek

forrás: index.hu

Bulgáriában is jó pár hülyével kevesebb lesz :D

„A koronavírus-járvány ellenére Bulgáriában nyitva lesznek a templomok húsvétkor, mert sok az elcsüggedt ember” - jelentette be csütörtökön az ország miniszterelnöke az MTI tudósítás szerint. Bojko Boriszov ugyanakkor arra kérte a lakosságot, hogy inkább maradjon otthon és ott imádkozzon. 

„Nehéz döntés volt, de állok a bírálóim elé. A püspökök azt mondták nekem, hogy sok a nekikeseredett hívő, ezért egyszerűen nem zárathattam be a templomokat” - mondta Boriszov sajtótájékoztatóján.

Mladen Marinov belügyminiszter közölte, hogy a templomok körül a rendőrség fokozottan ügyel majd a rendre és arra, hogy a hívek kellő távolságot tartsanak egymástól.

A nagyobb templomok szertartásait élőben fogja közvetíteni a bolgár köztévé.

Az ortodox egyház tudatta, hogy ezúttal nem oszt fűzfaágakat, ami szokása virágvasárnapokon, és lemondását erről „nem kis kompromisszumnak” minősítette.

A bolgár közösségi médiában az egyházat nem kevés bírálat éri amiatt, hogy

a járvány ellenére nyitva vannak imaházai, engedi, hogy a hívek ikonokat csókolgassanak a templomokban, és egyetlen kanalat használjanak úrvacsoránál, áldozásnál.


Bulgáriában a járvány miatt elrendelt szükséghelyzetet május 13-ig meghosszabbították, és megtiltották, hogy kettőnél több felnőtt együtt legyen. Csütörtöki adatok szerint a járványnak eddig 611 bizonyított fertőzöttje van és 24 halottja.

forrás: 444

Még több valláskárosult idióta...

Amerikai pásztorok Jézus nevében MEGSEMMISÍTŐ ÍTÉLETET mondtak a Codiv-19-re:
Kenneth Copeland amerikai evangéliumi lelkész a segédjével ítéletet mondott az új koronavírusra, kiűzve azt a nemzetből:„Jézus nevében… ítéletet mondok rád, Covid-19! … Ez! Vége! Kész! Végre! Vége! Vége!”

:D

forrás: 444.hu

Börtönre ítéltek egy francia papot, mert gyerekeket zaklatott

A francia bíróság 5 év börtönre ítélte azt a 74 éves francia papot, aki 1971 és 1991 között gyerekeket zaklatott, amíg a cserkészszövetséget vezette Lyonban. Bernard Preynat a tárgyalás alatt azt mondta, nem értette meg, milyen súlyosak a bűnök, amiket elkövetett

Preynat legalább 80 fiút zaklatott, akik akkor 7 és 15 évesek voltak. A tárgyaláson 10 áldozat tett vallomást ellene. Az ügyészség 8 év börtönt kért rá, és azzal vádolta, hogy tönkretette az áldozatok életét. Tavaly júliusban Preynat -ot megfosztották az egyházi rangjától, mivel megállapították, hogy 16 év alattiakat zaklatott szexuálisan

Az áldozatok ügyvédje Philippe Barbarin bíborost azzal vádolták, hogy bár tudott a zaklatásokról, de eltussolta őket. Bár Barbarin elsőfokon, 6 hónap felfüggesztett börtönt kapott, de januárban másodfokon ezt megváltoztatták. Ferenc pápa a hónap elején fogadta el Barbarin lemondását.

forrás:
444
BBC

Semmilyen büntetés nem vár a papra, aki az egyházi vizsgálat szerint is molesztált

Antal atya azon ritka esetek egyike, ahol volt bejelentés, sőt egyházi vizsgálat is, de ez együtt sem elegendő ok a szegedi püspökségnek a cselekvéshez.

Bővebben:
https://444.hu/2020/03/08/semmilyen-buntetes-nem-var-a-papra-aki-az-egyhazi-vizsgalat-szerint-is-molesztalt

Egy újabb eset

Tíz kiskorút zaklatott 1985 és 1991 között, amiért nyolc év börtönt kért és 150 ezer eurós bírságot kért Bernard Preynat francia papra a lyoni ügyész. A most 74 éves férfi az általa alapított cserkészszövetségben két évtizeden át gyermeke tucatjait zaklathatta a vád szerint. Preynat 2015-ös lebukásáig a francia egyház egy karizmatikus figurájának számított. Az egyházi törvényszék már megállapította bűnösségét, és eltiltották a papi hivatás gyakorlásától.

Felettesét, Philippe Barbarin bíborost, lyoni érseket hat hónap felfüggesztet börtönre ítélték, merttudomása volt Preynat molesztálásairól, mégsem jelentette a hatóságoknak.

 

forrás:
444

 

175 kiskorút molesztált 33 pap a Krisztus Légiójából

A mexikói alapítású rend közleménye szerint 

  • legalább 60 gyereket maga a rend alapítója, a 2008-ban meghalt Marcial Maciel Degollado zaklatott;
  • a többi 32 pedofil pap közül öt másik sincs már életben, nyolcan felhagytak a papi hivatással, egy elhagyta a rendet;
  • 18-an jelenleg is tagok, de négyen csak korlátozásokkal misézhetnek, és semmilyen kapcsolatba nem kerülhetnek kiskorúakkal, 14-en pedig nem gyakorolják a tevékenységüket. 

forrás:
INDEX

Ferenc pápa feloldotta a szexuális bántalmazásos ügyeket a pápai titok alól

A római katolikus egyházban történt szexuális bántalmazások, az ezzel kapcsolatos vádak, tárgyalások és egyéb döntések többé nem tartoznak a pápai titok hatálya alá, derül ki egy új, Ferenc pápa által kiadott dokumentumból. Egyúttal azt is elrendelte, hogy

a pornográf képeket gyermekpornográfiának tekintsék, ha 18 éven aluli ember szerepel rajtuk. Eddig 14 év volt a határ.

 

A későbbi pápa, Joseph Ratzinger bíboros győzte meg róla II. János Pál pápát 2001-ben, hogy

az egyházon belüli zaklatásokat pápai titokként védjék,

 

ami a Magyar Kurír leírása szerint nagyjából az államtitok vatikáni megfelelője. A Vatikán mostanáig ragaszkodott hozzá, hogy erre az áldozatok védelme és a bántalmazással vádoltak jó hírnevének megőrzése miatt van szükség.

A hírről beszámoló AP hírügynökség ugyanakkor azt írja,

az intézkedéssel szőnyeg alá söpörték a botrányokat, megnehezítették, hogy a hatóságok hozzáférjenek a bizonyítékokhoz, és elhallgattatták az áldozatokat is.

 

Közülük ugyanis sokan azt hitték, mivel az ügyek pápai titok hatálya alá esnek, nem jelenthetik a rendőrségen a bántalmazókat.

Bár a Vatikán tagadta, hogy ez lett volna a célja, a lap szerint sosem kötelezték a püspököket és más egyházi vezetőket, hogy jelentsék a szexuális bűncselekményeket, sőt, a múltban pont az ellenkezőjére biztatták őket.

A kedden megjelent utasítás szerint - ami éppen Ferenc 83. születésnapján jelent meg - a vezetők akkor kötelesek rendőrségre menni, amikor a polgári törvények is előírják.

forrás: 444
Magyar Kurír (katolikus hírportál)